Karitatív rendezvény

Helyszín: Lupa Rendezvény Park, 2022.04.10. 12:30

Kedves Dunakalásziak!

Az Ukrajnában zajló háborúból Magyarországra menekülő, sokgyermekes családok közül néhányuk számára Dunakalászon szervezünk egy szabadtéri délutáni programot. meghívtuk magunkhoz őket, hogy egy kis testi-lelki feltöltődésben és figyelő szeretetben legyen részük az őket ért megrázkódtatás után.

Kihasználva csodás lakóhelyünk adta lehetőségeinket az itt lakók felajánlásával sétahajózást, jó idő esetén kenuzást, a Lupa Rendezvény Park nagylelkű támogatásával lósimogatást és futószáron sétalovaglást, valamint bográcsból meleg ebédet biztosítunk az érkező 40 fő részére. (30 gyermek és 10 felnőtt várható)

Korábbi, egyesületi tagok általi felajánlásokkal élve szeretnénk kérni mindenkit, – tagot és nem tagot egyaránt – hogy akinek erre van lehetősége, támogassa a programot!

Segíteni akár az ebédfőzés alapanyagaihoz való pénzbeli hozzájárulással, akár házi sütemények készítésével vagy a program során segítőként személyes részvétellel tudtok.

További segítség, ha a Húsvétjukra is előre gondoltok:

  • csokitojás, amit a vendégeinket gondozó alapítvány ki tud osztani majd húsvétkor (a kindertojás most nem a legbiztonságosabb, így azt semmiképp),
  • gyerekvitamin,
  • színes ceruza és rajzoláshoz, kézműves foglalkozáshoz szükséges eszközök.

A rendezvénnyel és a felajánlásokkal kapcsolatosan egyeztetés céljából mindenképpen keressetek bennünket, akár itt a facen, akár telefonon:

Timi: 20/610-4461

Gábor: 20/933-3929

Attila: 20/585-0001

Ne feledkezzetek meg a Kárpátalján maradtak támogatásáról sem! Várjuk a dunakalászi gyűjtőpontokon a mielőbbi kiszállítás érdekében a tartós élelmiszer felajánlásokat! Részletes információk a gyűjtésről:

https://www.facebook.com/groups/dunakalasz/permalink/745665673261439

Köszönettel:

Dunakalász Egyesület


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük